Na hol?

Nemrégiben egy blogon volt egy vitám arról valakivel, hogy hol húzódik az önmagunk felvállalása, a gyávaság, az aktivista-létforma és az ilyesfajta dolgok közötti határ. Jó vita volt egyébként. Az illető szerint pusztán a passzív bevállalás nem elég, ha valaki már egyszer elköteleződött egy "ügy" mellett, nem elég csak ott állni, hanem menetelni kell jobbra-balra a frontvonalon. És kart a magasba emelni.
Nem értettem egyet vele - de azzal sem értek egyet, hogy valaki szándékosan egészen másnak próbáljon meg látszani, mint ami. A hazudozás, megtagadás és a melldöngetés között biztos, hogy egy csomó átmenet van. No és persze az egész egyéniség függő is.
Én biztos szembeköpném magam a tükörben, ha váltig azt állítanám, hogy nem szeretem mondjuk a tökfőzeléket, holott (többé-kevésbé) köztudottan odavagyok érte.
A másik szempont meg persze a tökfőzeléké... :)
Szóval nem hinném, hogy adott helyzetben egy mosoly, egy pillantás, a dolgok néma elismerése már demonstrációnak minősül. Viszont sokkal visszásabb és gyanút keltőbb (?!) lehet, ha az ember pont az ellenkező oldalt erősíti.
A legtöbb ember biztos volt már tökfőzelék életében. És tökfőzeléknek lenni SZAR. Az ember teljesen le tud hervadni, ha egy várt reakció helyett a dolog szöges ellentétét kapja vissza. Vagy ha levegőnek nézik. Vagy ha nem néznek rá. Ha fel sem tűnik, hogy belépett az ajtón. Ha úgy tesznek, mintha meg sem írta volna a leveleket, amiket megírt. (-Hülye dolog, de itt és most jövök rá, hogy vannak dolgok, amiket egyszerűen senkivel sem lehet megbeszélni...-)
A tökfőzelék lét nem könnyíti meg az amúgy is nehéz helyzeteket. Azokat, amikben az ember úgy érezheti, hogy bármit tesz, BÁRMIT tesz, az nem jó, nem elfogadható, az rossz, elhibázott, félresikerült, nem helyénvaló és nemkívánatos.
És bár nagyon-nagyon sokat tanulok mostanság a világról meg az emberekről, azt még mindig nem sikerült megértenem, miért teszünk meg olykor olyasmit másokkal, amiket magunknak egyáltalán nem kívánunk. És lehet, hogy nem is a sok gondolkodás jelenti a kockaságot, hanem amikor a saját hülyeségeinkhez ragaszkodva indokolatlanul okozunk rossz érzést másoknak.