Véget ért a nyári szabadság - mondjuk nem most, hanem már hetekkel ezelőtt. Az események augusztus legvégén méginkább felpörögtek, elindult a tanév szervezése, jött a mobilrendelet (erről majd külön), belecsaptunk a lecsóba.
Nem esik jól, az első hét végén már sikeresen elbőgtem magam (ez persze lehet egyéb nyűgöktől is, pl. a rohadt hőség miatt), mert ilyenkor mindig elönt az érzés, hogy de jó volt, milyen kár, hogy vége, és hogy még csak most tudnék igazán elkezdeni pihenni.
A nyár egyébként nagyon eseménydús volt. Rohadt sokat dolgoztam (dolgoztunk), de nagyjából elkészült mindkét új kiadvány anyaga, úgyhogy ebben a tanévben is tovább borzolhatjuk a tankönyvpiaci kedélyeket.
Amikor épp nem utaztam, nem volt olyan nap, hogy ne töltöttem volna órákat a gépnél, írtam, javítottam, lektoráltam, szerkesztettem is, leveleztem, millió kérdésre válaszoltam. Közben azon tűnődtem, hogy tulajdonképpen bejön nekem ez a munka, csak ne kellene mellette 10 hónapon keresztül tanítani. Szerintem tök jól működik a saját időbeosztásom, nem nagyon zavar, ha sok napig nem megyek emberek közé, belefér egy-egy film, sport, ilyenek.
Nyáron (szabi helyett) persze más az egész.
No, de már látszik a fény az alagút végén, úgyhogy örömmel és lelkesülten vethetem bele magam a munkába - és a szakdolgozatírásba. Meg a sok-sok napisz@rba.
A szeptemberi naptár már tele van, pénteken és szombaton már suli (egyszer majd erről is), aztán pár hét múlva konferencia, közben tehetségnapok (erről ellógok, szerencsére), aztán indul a verseny is.
A versenyre idén én választottam könyvet, ami miatt ezek után bizonyára elkönyvelnek ennek-annak; de az igazság az, hogy kicsit elegem volt a mélymagyar bánatból, az erdélyi történelemből és az ahhoz kapcsolódó traumákból, az 5-600 oldalas családregényekből. Belátható, hogy az ilyesfajta könyveket magunk miatt választjuk, és persze edukálni is akarunk velük, a "magas irodalmat" közvetíteni, most mégis az járt a fejemben, hogy egyszer az életben a gyerekeknek is választhatnánk valamit. Ami lehet, hogy túl trendy, fancy meg sexy, de kicsit legalább az övék. Lehet persze, hogy mellétrafálok, de a jelentkezések az utóbbi két évben (a Holtverseny után) olyan szignifikánsan csökkentek, hogy muszáj volt valamit kitalálni.
Meglepő módon nem a legkonzervatívabbnak tartott kolléga berzenkedett egyébként, hanem mások, én pedig töretlenül magyarázom, hogy egy hibákkal teli regényből is lehet jó feladatsort, jó vitákat és jó eszmecserét generálni. Azt pedig muszáj elfogadnunk, hogy az irodalomnak egyre nehezebb megnyerni a gyerekeket.
Engem is, egyébként, mert az elmúlt nyáron alig olvastam figyelemreméltó könyvet, egyik sem jött be igazán (Babarczy, Kun Árpád, Ernaux). A filmekkel kicsit jobban ki voltam békülve, régi restanciákat pótoltam, pl. a Szegény párákat, ami szerintem tök jó volt. No, de minjárt itt a helyi irodalmi fesztivál, ami a sütőtök mellett az egyik ok, ami miatt tudom várni az őszt. Most végre megtudhatom, miért imádja és/vagy utálja mindenki Kemény Lili Nem című regényét. Can't wait! (Link nincs, ez most az új irodalmi szenzáció, keressetek rá.)
Mindezeken kívül még azzal vigasztalom magam, hogy ősszel elmegyünk a Trafóba, valamint meghallgatom a Pottyondyt élőben, hogy tényleg olyan érdekes-e.
(folyt. köv.)
 |
| kép: Tanja Vetter |
