Fastum a léleknek (Dee Dee Bridgewater: From Billie with Love)

Dee Dee Bridgewater projekténekesnő, azaz egy-egy lemezére kész, komplett, egységes alkotásként, nem pedig tizenvalahány egymástól független zenei darabként tekint. Ezt gyakorlatilag több mint húsz éves pályafutása is bizonyítja. Az első komoly siker, az Ella Fitzgerald-életműnek dedikált Dear Ella című lemezt már megelőzte a Love and Peace, ami Horace Silver zeneszerző munkássága előtt adózott.

Azóta a standard dzsessztől több irányba elkalandozó Dee Dee készített Kurt Weill-lemezt (This is New, 2002), francia dzsesszlemezt rajta Piaf és Josephine Baker-számokkal (J'Ai Deux Amours, 2005), valamint különös hangszerelésű Afrika-dzsesszt is (Red Earth, 2007). E két utolsó projektet Budapesten is bemutatta a MÜPÁ-ban, mindkettőt volt szerencsém látni.

A rajongók most világszerte boldogan konstatálhatják, hogy Dee Dee megszabadult az afrikai rastától, egyéniségváltással és az Ella-korong imidzsét idézően kopaszra nyírt fejjel visszatért a gyökerekhez, klasszikus hangvételű dzsesszlemezt készített, amit Billie Holidaynek ajánl. Új lemez, zenészek, új külső, megszokhattuk. A borítón fotóról a Billie Holiday védjegyévé vált virágbokréta sem maradhat le.
A To Billie with Love from Dee Dee nem az első találkozás Holiday-jel, hiszen Bridgewater a Broadway-n annak idején a Lady Day című életrajzi musicalben éppen Billie Holiday szerepével gyűjtötte be első színpadi és zenei elismeréseit.

Az Eleanora Fagannak (Holiday igazi neve) dedikált hanganyag egyrészt autentikus, másrészt a 90-es évek Bridgewater-produkcióira emlékeztet. Nincs soktagú zenészkompánia, az album egy kvartettel készült viszonylag ismeretlen zenészekkel, klasszikus felállásban. A hangszerelést Edsel Gomez puerto ricoi születésű zongorista jegyzi, az alkalmi zenekar többi tagja Christian McBride (dobok), Lewis Nash (bőgő) és James Carter (fúvósok) - dzsesszlemezen azt hiszem, több éve nem hallottam altszaxofont, sem ilyen szép, klasszikus vonalvezetésű dallamokat anélkül, hogy a dolog giccsbe fulladt volna.

A Bridgewater-életműben nyilván okkal került elő most Holiday, akit a dzessz- és bluestörténet az egyik első meghatározó énekesnőként tart számon. A műfaj felhígulása és bagatellizálódása ellen gyakran szót emelő Dee Dee a lemez belső borítóján tudatja is, hogy Holidayt példaképnek szánja, és olyan előadónak tartja, aki soha nem félt a saját hangján megszólalni.

A lemezen az összes ismertebb és jelentősebb Holiday-dal megtalálható (God Bless the Child, Strange Fruit, Fine and Mellow, You've Changed, Lover Man), némelyek hagyományőrző, mások szubverzív feldolgozásban.
Habár évek óta ez a legklasszikusabb Dee Dee-lemez, szerencsére egy cseppet sem próbálja meg Holiday-stílusban interpretálni a dalokat. Sokkal inkább a 93-as Keeping Traditions c. lemez hangulatait kapjuk újra. A kellemesen egyenletes színvonalú lemezen újra örülhetünk a hosszas scat betéteknek (Foggy Day), a Bridgewater-féle iróniának (Lover Man) és a temperamentumnak, ami szerencsésen ellenpontozza a hallottakat a régies, melankolikus, dekadens, szecessziós hangulatú Holiday-felvételekkel.
A lemez drámai lezárása a bizarr hangvételű és szókimondó szövegű Strange Fruit, amit Bridewater tőle nem távol álló módon dramatizál hatásosra és politikaira.

Klasszikussága miatt kellemesen meglepő, a Billie Holiday-féle örökséget változatosan feldolgozó lemez.