Ma azt mondta nekem valaki, büszke rám, mert 'ilyeneket' csinálok.
Hogy törődöm, pedig semmi kézzel foghatót nem kapok cserébe. Nem jár haszonnal nekem a törődés. Tarthatnék inkább kutyát...
Ha ezért manapság büszkének kell lenni (magamra, másra), akkor hol tartunk...?
Azt is mondta az illető, hogy a törődésvágy veszi rá az embereket
arra, hogy nagyokat hallgassanak vagy hogy, pont ellenkezőleg, nagyokat
rúgjanak másokba. Persze csak szigorúan didaktikus alapon. De inkább az
előbbi, mint az utóbbi.
Az ilyesfajta beszélgetések úgy hatnak, mint a februári hideg, amikor
a sejtek iszonytató energiafelhasználással arra koncentrálnak, hogy hőt
termeljenek a mínuszok ellenében. Így aztán a test, még ha semmi
konkrétan megterhelőt nem is csinál, pár óra múltán halálosan kimerül.
Már csak a lélekmelegítők és a műszőrme muffok örülnek a februári hónak.
Ha ez így folytatódik, végleg elhallgatok. Ráfagy a hajnali dér a
hangszálaimra. És soha többé meg nem szólalok. Beszéljenek ők,
mindenkinek jobb lesz úgy.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése